Irodalomban megjelenő természetvédelem/szeretet 1.0
Jókai Mór - Görögtűz
1877
Részlet:
[...]
Több férfi Riuminon kívül nem volt a tricliniumhoz hivatalos. Akik felszolgáltak is, mind nők voltak. A férfi ez országban csak dolgozik, de nem szolgál. A vacsora egyszerű volt és ízletes, a bor édes és tüzes. A királynő maga is ivott bort. Az ujjaikkal ettek mindent, kés, villa nélkül. Mikor aztán a kezeiket megmosták, akkor a királynő nargyléhket hozatott maga és Riumin számára, s a rómaiak átalakultak törökökké. Lollia Paulina, Cleopatra még nem ismerték a csibukszopóka gyönyörűségét, ha ismerték volna, talán kevésbé unták volna magukat, s kevesebb kegyetlenségen törték volna a fejüket. Aki a dohányzást föltalálta, felére szállította le az emberi szív vad hajlamait.
– Íme, látod – szólt a királynő – a nyugatot és keletet együtt. Ami Róma és Singapore között esik, az mind egy országban összevegyülve. Az Udi tartományban háromszázféle nép lakik, akinek nyelve, öltözete, eredete egymástól merőben idegen, és aki egymással mégis békében él.
– Hogy kerültek itt össze? – kérdezé Riumin.
– Ezredévek gyűjtötték őket össze. Már a görögök idejében virágzó országok népei laktak itten; a meseszerű Amazonország itt folytatta diadalmas harcait; az udi népet a bizánciak Zychynek nevezték. Itt volt Colchys, a Jázon-mondakör végcélja. A nép minden világrészből özönlött ide. A merész kalmárok, kik a Jóremény-fok felfedezése előtt a kereskedelmet India és Európa között az országon át vezették, itt találtak emporiumot. A békés iparűző népek, kiket a perzsa, méd, örmény nagy hódítók országaikból kizavartak, akiket Nagy Sándor, Aurelián lakhelyeikből elűzött, Palmyra őslakói, Palesztina vándorai, Egyiptom száműzöttei itt találtak menedéket. Hozzákerültek a népvándorlások maradványai, valamennyi hazavesztett nép; az utolsó töredékek az avar csakánok seregeiből, Attila hunjainak véghada, a kiirtott parzok felekezetei, a száműzött görögök, francia emigránsok, hugenották, hassiai németek, velencei olasz kalandorok, szaracénok, török eretnekek, wahabiták és assasinok, kiket kalandvágy, nyereségösztön, világgyűlölet, irtóháború, vallásüldözés addig kergetett, míg visszakerültek azok közé a hegyek közé, ahonnan az emberiség kiindult, s itt találtak egy olyan közös hazát, amely azt, akit egyszer megfogott, nem ereszti tovább. Háromezer évnek egymást kiirtó civilizációja talált itt végmenedéket.
– S mi tart ennyiféle népet össze?
– Éppen az, hogy oly sokfélék. A maga csoportjában mindegyik fenntartja ősi nyelvét, viseletét, szokásait. A kormányzatban pedig van egy közös nyelv, melyet elfogadott valamennyi, azért, mert egyiké sem: ez a latin. Törvényhozás, kereskedés e nyelven folyik.
– Akkor mégis a római faj uralkodik a többi fölött.
– Csakhogy ilyen faj nincs. A római nyelvet behozták e kis világba Sextus Pompejus szétszórt hívei, de azok egy tömegben nem maradtak. Míveltségüknél fogva az itt talált törzsek vezetői, tanítói lettek, s azokban elmúltak úgy, hogy nyelvük és míveltségük fennmaradt utánuk. Ős rómait nem találsz itt már ez országban. Az én ősöm Tamara királynő volt; s azt tartja az egész Elborusz vidéke hajdankori fejedelemnőjének, s őrajta kezdve mindig nő uralkodik Udiban, a korona leányról leányra száll.
– Éppen úgy, mint Madagascar szigetén.
– Ebben van kifejezve az az eszme, hogy ez az ország csak véd és nem támad.
– Én ismertem országokat amiknek asszony-uralkodóik nagyon szerettek háborút viselni.
– Azok bizonyosan istenfélő országok voltak.
– Hát Udi népei nem félik az Istent? Azt kellene hinni, hogy ahol háromszázféle nemzet lakik együtt, ott nagyon sokféle vallásnak kell lenni, s ha egyébért nem, vallásgyűlöletből tépik, marják a különböző felekezetek egymást, s ha kiegyeznek is a hazán és nyelvkülönbségen, de csak összevesznek a tornyaik különböző jelvényein!
– Udiban minden nemzet csak egy Istent ismer s azt együtt szereti, abban megnyugszik, annak a neve Daal.
– S ki az a Daal isten? Az a láthatatlan isten?
– A Daal a látható isten, akit mindenki rögtön megismer, amint rátekint, és meglát mindenütt, ahova tekint, aki minden élőnek egyformán atyja és anyja, ki csak szeret, megtart, megáld, sohasem gyűlöl, nem büntet, nem átkoz: a Daal isten a föld.
– Az udi nép a földet imádja?
– Az ő istene a föld. Nem a nap, aki magára nézni nem enged, s aki éjjel elhágy, megszűnik lenni. A föld mindig velünk van, ez a mindenütt jelenlevő, ez, aki minden fiát táplálja, ruházza, árnyékkal betakarja, álmában ringatja, holtában visszafogadja. Ez, aki nem kér magának templomot, amit ő épít, szebb a münsztereknél és a bazilikáknál; harang se kell bele, a madárdal összecsengeti az imádkozókat. Nem kell neki se imám, se protopópa, se láma, se pontifex, egy búzakalászban benne van az egész katekizmus. Ki adta azt a búzakalászt? A Daal isten! Hisz a kebléről szakítottad le. Kell ide még prédikáció? Más istennek vérrel áldoznak, pedig a vérből csak féreg támad. A Daal istennek adott áldozat pedig kizöldül és kenyeret ad. Ezt prédikálja a búzakalász. – A Daal-hívők vallása az, hogy az embernek itt ezen a földön kell boldognak lenni. Itt nincsenek próféták, akik azt hirdessék a népnek: tűrj, nyomorogj, izzadj, fáradj helyettem, mert én rest vagyok, add ide, amit kerestél, mert én éhes vagyok, ontsd ki a véredet érettem, mert én dicsszomjú vagyok; minél többet szenvedsz, annál nagyobb lesz a boldogságod majd egy másik világban! Pedig hiszen abba a másik világba is utána fog menni a hívőknek az a próféta, s ő ott is olyan rest lesz és olyan éhes és olyan dicsszomjú, s megint egy harmadik más világgal fogja biztatni a nyomorultat. A Daal isten azt akarja, hogy még itt ezen a földön üdvözüljön minden halandó, s ha mind egyetértenek benne, senki sem akadályozza meg őket e szándékukban.
Riumin gondolta magában:
(– Megálljatok csak! Hozunk mi ide egy archimandritát egy pár száz pópával, majd megtanítanak azok titeket a pokol és purgatórium tiszteletére!)
– És aztán nézd – szólt Alzahira –, a Föld-isten meg is tudja védeni azokat, akik őt imádják. Benn az országban békét ád, s szikláival visszatart minden külellenséget. Kapuinkat tavakkal, folyamokkal őrzi, s karjainkba erőt, egészséget ad, ha kell fegyverrel is megoltalmazni azt, aki egy személyben „Isten” és „haza”.
– Királynő – szólt Riumin –, a te vallásod nekem nagyon tetszik, hanem hogy tökéletes legyen, kérjünk kölcsön a Daal istentől még egy kis rezet és cinket is, aztán meg ként és salétromot, hogy ágyúkkal láthassuk el ezt a paradicsomot; mert enélkül nincs tökéletes boldogság az „isteni” földön!
A földimádás különben római hagyomány. A föld maga volt az ősistene Latium lakóinak, s megmaradt még a klasszikus mítosz fényes korszakában is, akkor „bona Dea” néven nevezték, templomába csak nőket bocsátottak, s igazi nevét férfi előtt soha ki nem mondták. Talán innen honosult meg e kultusz a Kaukázus havasai között.
[...]
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://soundofnature.blog.hu/api/trackback/id/tr5717778080
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.